Hunyadi János egy ismeretlen XVII. századi festő képén. Magyar Nemzeti Múzem. Forrás: LINK

Hunyadi János (1407-1456) egyike a magyar történelem nagy győzelmeket és dicsőséges tetteket végrehajtó nagy hőseinek aki valóban megmentette hazánkat a töröktől és ténylegesen öregbítette a magyarság hírnevét Európában. Ez még akkor is igaz, ha hozzá kell tegyük: Hunyadi János koránt sem volt gáncs nélküli, feddhetetlen lovag. Hazája érdekeinek szolgálatán túl serényen szolgálta saját (és családja) érdekeit is. Folyamatosan bővítette birtokait, és óriási vagyont halomozott fel különböző pozíciói segítségével. Ám ha egyenleget kell vonnunk, a mérleg egyértelmű: Hunyadi János sokat tett a magyarságért. Személyében valódi hőst tisztelhetünk, aki a legtöbbet áldozta hazájáért: az életét. Egyszerű határon túli kun vagy román köznemesi, azaz kenéz család sarjaként látta meg a napvilágot, (származása mind a mai napig vitatott, erről bővebben később) ám saját bátorságának és vitézségének köszönhetően már 23 évesen Zsigmond császár katonája, majd tisztje végül 32 évesen az ország egyik zászlós ura (vagyis szörényi bán) lehetett. 

A Hunyadiak családfája. Forrás

Mivel támogatta I. Ulászló trónra kerülését eljutott a legmagasabb méltóságokba is (erdélyi vajda lett), a király halála után pedig az ország kormányzójává választották! Sorozatos győzelmeket aratott a törökök felett, bár persze néhány vereség is tarkította pályafutását. Élete legnagyobb tettének Nándorfehérvár megvédését tekintik 1456-ban. Hunyadi János egyike legnagyobb hőseinknek, és élete egy korszak szimbóluma!

Hunyadi János származása és fiatalsága

Hunyadi János származása vitatott. Az egyik mai történész álláspont szerint apja Vajk, egy román bojárcsalád leszármazottja volt, a másik felfogás szerint egy kun kenéz dinasztia utódját tisztelhetjük benne. Minden esetre a román származásnak ellent mond az a tény, hogy a román nemesség akkoriban döntően a még megmaradt kun, besenyő, úz és tatár elemek közül került ki, továbbá a Vajk név egyáltalán nem román hangzású. Egészen fiatalon elhagyta szülőföldjét Havasalföldet és megkezdte katonai pályafutását mégpedig apródként! Előbb Ozorai Pipó, majd Lazarevics István szerb despota szolgálatában állt, mellettük találkozott először a törökök harcmodorral. Közben 1427-től Újlaki László, majd Csupor Demeter csapataiban is szolgált. Később 23 évesen, 1430 körül kötött házasságot Horogszegi Szilágyi Erzsébettel. A házasságból két fiú, László (1431) és Mátyás (1443) született. Még házasságkötése évében, azaz 23 évesen Zsigmond király szolgálatába lépett, és vitézségének, testi erejének illetve bátorságának köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán! 

Vajdahunyadvár. Forrás

A Zsigmond szolgálatában eltöltött hét év alatt előbb Itáliában majd Csehországban - a huszita harcokban - megismerhette a kor legfejlettebb hadművészeteit a huszita, a condottieri és a török harcmodort! A császár környezete hamar felfigyelt a legendásan küzdő fiatalemberre és beválasztották a királyi tanácsba. A nagy társadalmi előrelépést 1439 hozta el számára, amikor alig 32 évesen az ország egyik zászlósurává léptették elő mégpedig azzal, hogy ebben az évben szörényi bán lehetett!

Hunyadi János felemelkedése az országnagyok közé

Miközben Hunyadi János fokozatosan emelkedett a katonai és társadalmi ranglétrán, fontos változások történetek az ország történetében is. Mivel Zsigmond királynak nem volt fiúgyermeke, ezért Erzsébet lányának a férjét, Habsburg Albertet jelölte utódául, aki csak komoly engedmények árán tudta megnyerni a bárók bizalmát. Albert nem tartotta be ígéretei, ezért a magyar nemesek és a bárók országgyűlést kiharcolva (1439) nyíltan felléptek a király ellen. Ez a kényszerítő erejű nemesi fellépés lett a magyar rendiség kialakulásának kezdő eseménye. Albert földadományokkal kenyerezte le a bárókat, így a királyi birtokok nagysága alig lett nagyobb mint a legnagyobb bárói birtokok. A viszálykodás alatt a törökök elfoglalták Szerbiát, és az ellenük induló magyar hadsereg vérhasjárvány miatt feloszlott és a király is meghalt. 

Hunyadi birtokok. Forrás: mek.oszk.hu

Habsburg Albert halála után (1439. október 27) Magyarországon két jelentős nemesi párt alakult ki: az egyik a Habsburg-párt volt, a főnemesség többségének részvételével, a másik pedig  a Jagello párt a köznemesség támogatásával. A Habsburg párt I. Albert még meg sem született fiát – a későbbi V. Lászlót - akarta a magyar trónra ültetni, míg a Jagelló párti köznemesség a 15 éves, de már a lengyel királyi trónon ülő így a törökkel szemben vélhetően nagyobb erőt képviselő és a pápa által is pártfogolt Jagelló Ulászlót támogatta. (A főnemesek közül Jagelló pártiak voltak az Újlakiak, Rozgonyiak, a Héderváriak és a Pálóczyak.) Elsőként a Habsburg párt tett döntő lépést, mivel azon idő alatt, amíg a nemesség az 1440 januári országgyűlésen Ulászlót választotta meg királlyá, addig ők már sietve meg is koronázták - 1440 május 15-én (Székesfehérváron a Szent Koronával) – a mindössze 3 hónapos, 1440 február 22-én Komáromban megszületett V. Lászlót. A szertartáson jelen volt V. László két legfőbb támogatója: Garai László és Cillei Ulrik, a ceremónia után pedig III. Frigyes császár is támogatásáról biztosította a csecsemő királyt. (A Német-Római császár Bécsben oltalmába is vette a gyermeket.) Ugyancsak a Habsburg táborhoz csatlakozott Jan Giskra cseh zsoldosvezér is, aki 1440-ben már Észak-Magyarország tekintélyes részét uralma alatt tartotta, és tízezer fős hadserege a Habsburg tábor fegyveres erejének legjelentősebb részét alkotta. A nemesség azonban gyorsan kimondta a Habsburg koronázás érvénytelenségét, és egy alkalmi koronával 1440 július 7-én szintén megkoronázták I. Ulászlót. Ugyanakkor Ulászló királyságát feltételekhez kötötték, melyek szerint uralkodása alatt vissza kellett adnia Magyarországnak a még Zsigmond által elzálogosított szepességi városokat, védelmeznie kellett a hazát a töröktől, továbbá feleségül kellett vennie Luxemburgi Erzsébet királynét. Mivel Magyarországnak két megkoronázott királya volt, a két párt közt 1440-ben kitört a polgárháború.

Az V. László és I. Ulászló hívei között zajló belháború 1440-ben kezdődött és – a közben megkötött béke ellenére – gyakorlatilag csak Ulászló halálával ért véget (1444). A harcok kezdetén Giskra északi hadműveleteivel gyakorlatilag elvágták Ulászló kapcsolatát Lengyelországgal, így kezdetekben a Habsburg párt állt győzelemre. Ám ekkor felbukkant a XV. századi magyar történelem legtehetségesebb hadvezére Hunyadi János, és a Jagelló párthoz csatlakozva fordított a háború menetén. A belháború egyetlen jelentős csatájában 1441. január elején Bátaszék mellett a Jagello párti sereget már Hunyadi János vezette, és meglepetésre döntő nagy győzelmet aratott Garai László serege felett. A győzelemért óriási birtok jutalmakat kapott, és Újlakival közösen ekkor lett  erdélyi vajda, temesi bán, és nándorfehérvári főkapitány. Ulászló hívei ezután kisebb ütközetekben fokozatosan szorították vissza a Habsburg-barát erőket, csak Giskra erőit nem sikerült kiszorítani felső-magyarországi állásaikból. Mivel az elhúzódó harcok nem hoztak eredményt, a felek 1442. december 14-én békét kötöttek. A fegyverszünet megkötése után öt nappal Erzsébet királyné meghalt.

Törökellenes harcok I. Ulászló oldalán

Koronázási esküjét betartva I. Ulászlónak a belső uralmának megszilárdítása után a török ellen kellett harcot viselnie, ám ebben már nagy segítségére volt Hunyadi. A nagy törökverő vajda 1441-ben megzabolázta a Rácországban (Szerbia) dúló törököket és Szendrőnél megverte Isák (Iszhák) bég seregét is. Később, 1442-ben egymás után több ragyogó győzelmet aratott a törököket vezető Mezid bég felett! Bár Marosszentimrénél március 18-án kisebb vereséget szenvedett (itt esett el az a Lépes György püspök is, akinek népnyúzó adói miatt korábban véres parasztfelkelés rázta meg Erdélyt), ám  Nagyszebent felmentette és hét nappal később a szebeni csatában 1442 március 25-én fényes diadalt aratott.

A híres szebeni győzelem

A török bég a csata előtt úgy gondolta, ha sikerül meggyilkoltatnia Hunyadit, a győzelem az ölébe hullik majd. Mezid balszerencséjére azonban Hunyadi János tudomást szerzett erről a tervről, a kapott információt pedig később fel is használta az oszmánok ellen. Az 1442. március 25-i ütközet előtt a vajda egy fiatal nemesnek, Kemény Simonnak adta fegyverét és páncélját, majd a bátor önkéntest – természetesen erős fegyveres kísérettel – jól látható pozícióba állította, miközben ő maga a tartalékos nehézlovasok élére került. A Szeben melletti síkon vívott csata aztán Hunyadi János várakozásai szerint alakult, ugyanis a rohamra induló oszmánok valóban a vajda páncéljában küzdő Kemény Simon ellen törtek, akit még a mellé rendelt 500 kiváló katona sem tudott megmenteni. Az önfeláldozó vitéz végül hősi halált halt, a törökök pedig már-már örömujjongásban törtek ki, ám váratlanul tudatosult bennük, hogy Hunyadi rútul becsapta őket: míg ők a díszes páncélt viselő férfi elpusztítására törtek, a valódi hadvezér elfoglalta az oszmán tábort és bekerítette az ellenséges erőket. Mezid serege halálos kelepcébe került, melyből csak a katonák egy része és a bég egyik alvezére tudott megmenekülni. A későbbi történetírók szerint az 1442. március 25-én vívott szebeni csatában 20 000 török lelte halálát. Az elesettek között volt maga Mezid bég is, akinek a fejét Hunyadi később a Marosszentimrénél elhunyt Lépes György holttestére cserélte.

A győzelemnek hála Erdély megszabadult a török fosztogatóktól, a két vajda azonban nem sokáig örülhetett a győzelemnek, ugyanis Sehabeddin ruméliai beglerbég hamarosan újabb hadjáratot indított Magyarország ellen. Hunyadi János 1442 júliusában, a Vaskapu-szoros mellett aztán ezt a török sereget is tönkreverte.

 Hunyadi János hadjáratai. Forrás: magyarmegmaradasert.hu

Hunyadi innentől kezdve életcéljának tekintette hazája védelmét és az oszmán hatalom összezúzását. 1443 őszén a mindössze 19 éves Ulászló és Hunyadi együtt vezette azt a sikeres hadjáratot, amelyet a történetírás hosszú hadjáratnak nevez, s amelyben a győztes hadak Szófiáig jutottak. A jelentős győzelmek felébresztették a törökök elleni döntő csapás reményét is, ugyanakkor a törökök már békére vágytak. II. Murád szultán  megrettent Hunyadi sikereitől, és kezdeményezésére 1444. június 12-én megszületett a drinápolyi béke. (Természetesen a történelemben több drinápolyi béke is volt, a legnevezetesebb 1568-ban.) A békét két hónappal később egy részletesebb szerződésben is megújították előbb Szegeden 1444 augusztus 1-én, majd Váradon augusztus 15-én, így ez a szerződés a szegedi-váradi béke nevet kapta.  Ebben  a szultánnak le kellett mondania a szerbiai várakról, és 100 ezer arany hadisarcról, viszont 10 évre szóló ígéretet kapott a magyaroktól arra vonatkozóan, hogy nem támadják meg balkáni területeit. A békekötés alatt azonban 1444 augusztus 4-én Szegeden I. Ulászlót és Hunyadit titokban felkereste Cesarini bíboros, pápai követ, és ígéretüket vette arról, hogy nem fogják betartani a 10 éves békét, sőt hamarosan támadást indítanak a Török Birodalom ellen. [Az 1444 nyarán született váradi békéről és a béke megszegésére vonatkozó - pápának tett - esküről Engel Pál történész nevéhez fűződik az egyik legrészletesebb feldolgozás: "A szegedi eskü és a váradi béke: Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez. Engel Pál (1984) - In: FS Mályusz Elemér (1984)"] 

A várnai csata Jan Matejkó festményén. Forrás: dka.oszk.hu

Tehát a magyar nemesség, a keresztény Európa és a pápa nyomására a király a harcok folytatása és a béke megszegése mellett döntve, 1444 szeptember 22-én megindította elhamarkodott és végzetes hadjáratát a Török Birodalom szíve felé törve. Az új hadjárathoz Ulászló számára a pápa közvetítésével itáliai segítséget is ígértek, méghozzá azt, hogy egy hajóhad révén meggátolják a török erősítések átkelését a Boszporuszon. A magyar sereg egészen a Fekete-tenger partján fekvő Várnáig hatolt, ám az itt megvívott vesztes csatában a 20 éves király meggondolatlanul a janicsár gyalogságra támadt, mely elszigetelte csapataitól és megölte az uralkodót. Ugyancsak a vereség egyik oka volt, hogy a beígért keresztény hajóhad cserbenhagyta a magyarokat, és nem gátolta meg a török főerők átkelését a Boszporuszon. A várnai vereséget követően, a hazafelé úton fogságba esett maga Hunyadi is, amikor Vlad havasalföldi vajda katonái lefogták a tehetetlen főurat. (Később a nádor háborús fenyegetéseinek hatására a havasalföldiek végül hazaengedték a megtört nagyvezért.) I. Ulászló halálával megnyílt az út a Habsburg párt előtt, hogy a még 3 hónaposan megkoronázott, és azóta 4 éves korban járó V. Lászlót emeljék Magyarország trónjára.

Hunyadi János kormányzóként (1446-1453)

Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett, ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy túlélte a vesztes csatát. Végül az 1446. áprilisi országgyűlésen döntés született, hogy amennyiben a király május 30-ig nem tér haza, a gyermek Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el. Mivel Ulászlóról a jelzett időpontig sem érkezett hír, így halottnak nyilvánították, és a rákosi országgyűlés V. Lászlót választotta királlyá. (Közben az I. Ulászló személyében szintén királyukat vesztett csehek Podjebrád Györgyöt régensükké emelték.)

Az országnak hiába volt azonban újra királya, az uralkodó mindössze 4 éves volt, ráadásul III. Frigyes sem volt átadni a magyar rendeknek. A török elleni harcok idején azonban szükség volt egy vezetőre, így a magyar országgyűlés előbb 7 főkapitányt választott a harcok és az ország vezetésére, majd 1446. június 5-én Hunyadi Jánost egy személyben kormányzóvá emelte, V. László nagykorúságáig. (Végül 1453-ig, V. László 13 éves koráig töltötte be a tisztséget) Sajátos módon török és német ellenes harcai kormányzói megbízatását megelőzően voltak a sikeresebbek. Bár 1447 szeptemberében birtokba vette Buda várát, és 1448 februárjában hercegi címet is kapott, az ország egyesítésére, és a III. Frigyes jogtalanul bitorolt területeinek visszaszerzésére tett kísérletei kudarcot vallottak. A nyugati határszél Győr sikeres visszavétele ellenére maradt a császár kezén, a Felvidéket továbbra is Giskra birtokolta és a horvát területek is maradtak a Cillei család kezén. Kormányzósága harmadik évében, 1448-ban eleget próbált tenni a vele szemben támasztott igényeknek és jelentős török elleni hadjáratot indított Szerbiába. 

Hunyadi lovasrohama. Illusztráció. Forrás: itthonrolhaza.hu

A hadjáratra jó alkalmat adott Kasztrióta György albán fejedelem (más néven Szkander bég) által vezetett török ellenes felkelés, mivel a délre törő magyar és lázadó albán seregek együttesen már a siker reményében szállhattak szembe az oszmánokkal. A tervezett hadjárat sikerét vetítette előre az is, hogy Havasalföld élén végre baráti vajda állt, aki jelentős román segédcsapatokat ígért Hunyadinak. Mivel a szerbek vezetője Barankovics György is támogatást ígért a magyaroknak, minden azt sugallta: küszöbön áll a török kiűzése a Balkánról. Ám a várva várt siker elmaradt, mivel az 1448-ban megindult hadjáratot látszólag támogató szerb fejedelem (Barankovics György) a beárulta a szultánnak a magyar támadást. Az árulás következtében a második rigómezei csata (1448 október 16) nagy magyar vereséggel zárult, és az albánokkal tervezett egyesülés is meghiúsult. A tragédiát tetézte, hogy a csata után Hunyadi a szerbek fogja lett, és csak súlyos feltételek mellett voltak hajlandóak elengedni. (Hunyadinak át kellett adnia egyes szerbiai várakat, magyarországi birtokokat, a magyar országgyűlésnek 100 ezer arany váltságdíjat kellett fizetnie, és Hunyadinak el kellett jegyeznie egy Cillei lányt.) Hazatérése után, 1453-ban az országgyűlésen lemondott kormányzói tisztségéről, és az ország tényleges irányítását átengedte a közben 13 évesre cseperedett V. Lászlónak és a Habsburg pártnak. Hunyadi János, lemondása ellenére is az ország leghatalmasabb főura maradt, hiszen az ő kezén voltak a legnagyobb földesúri birtokok, és a főkapitányi rangja mellett továbbra is szlavón bán, temesi ispán maradt illetve a déli területek, köztük Nándorfehérvár ura. A magyar nemesség továbbra is két táborra oszlott, csak most a Habsburg párttal szemben álló tábort nem a Jagelló pártnak, hanem Hunyadi pártnak hívták. A két tábor 1453-ban átmeneti békét kötött, amikor a két párt vezetői, - Cillei Ulrik és Hunyadi János – megegyeztek abban, hogy a továbbiakban nem támadják egymást. Az alku megpecsételéseként Hunyadi egyik fiát Mátyást Prágába küldte a király és Cillei udvarába, míg Cillei a leányát Erzsébetet Vajdahunyadra menesztette. (Két évvel később, 1455-ben Hunyadi egyik fia Mátyás már horvát bán és temesi ispán lett.)

A nándorfehérvári diadal (1456 július 4-22)

A rigómezei török győzelem után, 1451-ben a Török Birodalom élére II. Mehmed szultán került, akinek első dolga Bizánc városának régóta húzódó bevétele volt. Miután 1453-ra végre bevette a hatalmas várost a bizánci császárok utódának tekintette magát és birodalmát Európa és Ázsia legnagyobb hatalmává kívánta fejleszteni. A további európai terjeszkedés első lépéseként 1454-ben megszállta a Szerb Királyság nagy részét, és birtokba vette az ottani gazdag ezüstbányákat. Hunyadi János még ebben az évben kísérletet tett az elvesztett területek visszafoglalására, de nem járt sikerrel. A már 1427 óta két nagyhatalom között őrlődő szerb despota, Brankovics György Magyarországra menekült, és kénytelen volt innen figyelemmel kísérni országa bekebelezését. A törökök gyorsan megszilárdították helyzetüket Szerbiában, és 1456-ban a – már a korabeli szóhasználatban is – Magyarország kulcsának tartott Nándorfehérvár (napjainkban Belgrád, Szerbia) elfoglalására készültek.

A kép forrása: rubicon.hu

Az új szultán hatalomra kerülésével párhuzamosan a keresztény egyház élére is új vezető került 1455. április 8-án Alfonso Borgia, volt valenciai püspök személyében. Az új egyházfő III. Callixtus néven kezdte meg pontifikátusát, és rögtön átérezte a török terjeszkedésben jelentkező veszélyt. Ám 1456 tavaszán már tisztában volt vele, hogy a nyugati uralkodóktól egyetlen katonát sem remélhet, ugyanekkor Magyarországról riasztó hírek érkeztek a török hadsereg méreteiről és arról, hogy Hunyadi János hajlandó békét kötni és ezt a sereget Itália felé átengedni. A pápa nem tudta, hogy a hírek valótlanok és ebben a helyzetben – végső kétségbeesésében égi segítségért fohászkodva – adta ki 1456. június 29-én – három héttel a nándorfehérvári csata előtt – Bulla orationum (Imabulla) nevezetű rendeletét, amelyben elrendelte, hogy a kereszténység valamennyi templomában a szokásos reggeli és esti harangszó között „déltájban” háromszor kongassák meg a harangokat, „jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak”. A déli harangszó tehát – ekkor még – nem a diadalt, hanem a végveszélyt, a keresztes eszme végső csődjét hirdette. Az egyház részéről azonban Juan Carvajal spanyol bíboros és Kapisztrán János mégis tudott segítséget nyújtani, amikor értesülve a Nándorfehérvárt fenyegető török veszélyről, kereszteseket indultak toborozni a parasztság körében. (1456 nyarára 18 ezres sereget tudott összegyűjteni.)

Közben a magyar nemesség is próbálta megtenni a szükséges előkészületeket, ám a belső ellentétek és Hunyadi túlzott hatalmától való félelem miatt csupán csekély eredmények születtek. Az eredmények közé tartozott, hogy az 1455-ös rendi országgyűlés megerősítette Hunyadi Jánost főkapitányi tisztségében, és  portánként egy arany hadiadót vetett ki, továbbá száz portánként négy lovas és két gyalogos kiállítását rendelte el. A gyűlés ígéretet tett a bárók, nemesek és főpapok személyes hadba vonulására, azonban a magyar főurak jelentős része túlzottnak tartotta a főkapitány hatalmát és azt akár egy kulcsfontosságú végvár elvesztése árán is gyengíteni igyekezett. Így végül a törökkel szemben csupán három erő tudott szembeszállni: Hunyadi saját költségen felszerelt hada, Kapisztrán György keresztes serege, és Kórógyi János macsói bánnak – Hunyadi szövetségesének – a katonasága. A török sereg 1456. május elején indult a közel ezer kilométeres útra. A felvonuló had létszámát a korabeli szemtanúk legalább százötvenezresre becsülték, így a teljes létszámot tekintve a török hadsereg közel kétszeres, a reguláris erőket tekintve közel háromszoros túlerőben volt. A vár élére Hunyadi a csata előtt sógorát Szilágyi Mihályt nevezte ki. 

Kapisztrán János a csatában. Ismeretlen festő műve. Forrás

A törökök július elején értek a vár alá, az ostrom július 4-én kezdődött. A földsáncokba helyezett tüzérség – huszonhét ostromágyú, hét mozsár és több száz kisebb ágyú – kezdte meg ekkor a vár rombolását. Eközben a török hajóhad parancsnoka, Baltoglu admirális parancsot kapott, hogy akadályozza meg, hogy a várba vízi úton erősítés jusson. Baltoglu a rendelkezésére álló kétszáz hajót összeláncoltatta és Zimony fölött a Dunát teljes szélességében lezárta. Így a magyar felmentő sereg első feladata így a dunai hajózár áttörése volt. Ennek sikere hozta el a csata fordulópontját. A vízi út szabaddá tétele után Hunyadi mindenekelőtt élelmet szállíttatott a kiéheztetett helyőrségnek, majd seregét két részre osztotta. A keresztesek Kapisztrán vezetése alatt a Száva bal partján letáboroztak, Hunyadi saját serege élén pedig csatlakozott a vár védőihez. A török ekkor, július 21-én kiadta a parancsot a döntő rohamra. Éjfél után a harc már a vár külső falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasaságot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért és a magyarok ezt természetesen igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe hőstettét, mellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. (Történelmileg vélhetően több katona alakja testesül meg a fiktív Dugovics alakjában.) Az ütközet végül magyar győzelemmel végződött, július 22-én reggelre az utolsó törököt is kiszorították a városból.

Ezt követően viszont a keresztesek önálló akcióba kezdtek átkeltek a Száván, és elfoglaltak egy dombot az anatóliai hadtest közelében. A szultán a ruméliai lovasságot vetette be a támadók ellen, az elvágta őket a vártól. II. Mehmed az ellentámadással súlyos hibát követett el, mert lovasságát elvonva, védelem nélkül hagyta a török tüzérséget. Hunyadi, felismerve a váratlanul adódó esélyt, összeszedte maradék nehézlovasságát és a várból kitörve, egy lendületes támadással elfoglalta az oszmán ágyúállásokat. A topcsiknak még arra sem maradt idejük, hogy az ágyúkat használhatatlanná tegyék, így a magyarok hátulról lőni kezdték a Száva felé rohamozó török lovasságot. Hunyadi akciója eldöntötte a csatát. A magyar lovasok ezután oldalba támadták a két tűz közé került török lovasságot. Közben a keresztesek különös rohama Kapisztránnal az élén elérte a török tábort. Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a várból, és csatlakozott a harcolókhoz. A legyőzött szultán ezt követően valamennyi megmaradt haderejét hazarendelve visszavonult Konstantinápolyba.

Hunyadi János halála

Jelentős részben Hunyadinak köszönhetően az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre megtorpant a nándorfehérvári diadalt követően. A törököknek csak 65 évvel később, 1521-ben, I. Szulejmán idején sikerült a várat bevenni.  

A Hunyadiak sírhelye Gyulafehérvárott. Forrás: archeologia.hu

Bár Hunyadi nagy diadalt aratott Nándorfehérvárnál, nem élvezhette sokáig a győzelmet, mert alig 3 héttel a török elűzése után, a kialakuló pestis járványban maga is megfertőződött. Akkoriban, 1456 nyarán a sok ezer csatatéren maradt elföldeletlen holttest kiváló melegánya lett a pestis kialakulásának és terjedésének. 

Maga a nagy hadvezér is elkapta katonáitól és ágynak esett. A pestisre nem volt semmiféle orvosság, ha egyszer megfertőződött valaki. A legnagyobb törökverő magyar hős 1456 augusztus 11-én hunyt el. Sírja Erdélyben a gyulafehérvári székesegyház északi mellékhajójában található, ahol három Hunyadi síremléke áll: ifjabb Hunyadi Jánosé (+1440), aki Hunyadi János öccse volt, Hunyadi János kormányzóé (+1456) és az egykori kormányzó fiáé a kivégzetetett Hunyadi Lászlóé (+1457).

Magyarok a Don-kanyarban. Forrás: www.ma7.sk

Minden évben január 12 a doni katasztrófa emléknapja mert 1943 január 12-én éppen ezen a napon támadta meg a szovjet haderő a 2. magyar hadsereget a Don folyó mellett, a keleti fronton Voronyezs közelében. A legtöbb ember számára kevés történelmi esemény létezik, melyhez családi emlékek kötik, ám számomra a Don-kanyarban történt katasztrófa ilyen. Nagyapám testvére, Hermanitz Dénes honvéd ugyanis ott esett el a harcokban. Jelen poszt a doni katasztrófáról szól, annak előzményeiről, történéseiről és részleteiről, emlékezve magyar katonáinkra (részemről nagyapám testvérére) akik ott próbáltak meg helytállni az iszonyatos orosz télben a reménytelen túlerővel szemben. 

A második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével sok nehézség közepette - a németek által megígért nehézfegyverek, műszaki felszerelés hiányával küszködve április 17-én indult el Magyarországról és június 27-re érte el a frontvonalat. Ezt követően a kék hadművelet keretében az offenzívára kijelölt frontszakasz legészakibb részére kellett hogy vonuljon, hogy onnan Voronyezs felé törve jusson el, és tartsa a Don partját. (Tőlük északra a 2.német hadsereg már a moszkvai hadseregcsoporthoz tartozott, így nem vett részt a hadműveletben.) A 2.magyar hadseregtől délre a 8.olasz hadseregnek kellett ugyanezt a feladatot végrehajtania.

A keleti front 1942. A bekeretezett Voronyezs alatti vörös vonal a 2. magyar hadsereget állásait jelzi. Forrás: LINK

Az olaszok alatt pedig a sztálingrádi akció egységei foglaltak helyet: a várostól északra és délre román hadseregeknek, a város ellen pedig két német hadseregnek kellett felvonulnia. A Kaukázus ellen pedig egy másik teljes német hadseregcsoport indult el. Hitler annyira biztos volt a kék hadművelet sikerében, hogy Rommelt is támadásra biztatta, azt tervezve, hogy ha áttör Egyiptomon, és átvonul a közelkeleti brit gyarmatokon, egyesülhet is a kaukázusi erőkkel. Így 1942 júniusában minden eddiginél nagyobb invázió kezdődött. A német remények és várakozások óriásiak voltak, a Führertől az utolsó bakáig mindenki egy nagy győzelemben reménykedett, mely megadásra kényszerítheti a hatalmas Szovjetuniót és annak keménykezű diktátorát Sztálint.

A felszereltség

A hadsereg anyagi felszereltsége, fegyverzete tekintetében az ország és hadsereg vezetői arra törekedtek, hogy a "rendelkezésre álló hadianyag közül … a legjobbat kell adni". Sajnálatos azonban, hogy – az ország szűkös anyagi lehetőségeinek és a történelmi előzményeknek megfelelően – ez a "legjobb" így is elmaradt a korabeli nemzetközi színvonaltól. Átadták ugyan a Honvédség teljes fegyverállományának szinte a felét, de gondosan ügyeltek arra, hogy a legnagyobb harcértékű csapatok és korosztályok itthon maradjanak, és arra számítottak, ezeket a későbbiekben beérkező német fegyverekkel szerelik fel. Különösen rossz volt a helyzet páncéltörő fegyverek terén, amiből körülbelül 620 db állt rendelkezésükre, ám ebből csak 50 db volt korszerűnek nevezhető és megfelelő tűzerejű. Ezek 75 mm-es, francia konstrukciójú páncéltörő lövegek voltak, melyeket a frontra érve kaptak meg a németektől. A többi páncéltörő fegyver nagy része alig 37 mm-es elavult löveg volt (494 db), illetve rendelkeztek még 77 db „PaK 38” típusú páncéltörő ágyúval, melyek 50 mm –es lövedékek kilövésére voltak alkalmasak. (Az oroszok által tömegével bevetett T-34 es harckocsik ellen csak az 50 db 75 mm –es lövegek voltak hatékonyak.)

A Pak38 páncéltörő löveg. Forrás: en.wikipedia.org

Ezek mellett a tűzerőt tekintve következő legütőképesebb fegyverek a tüzérütegek voltak. Minden könnyű hadosztály 8 tüzérüteggel rendelkezett, amelyek főleg kisebb űrméretű (és lőtávolságú) lövegekkel voltak ellátva, így összesen 32 db 10-15 cm –es lövegek kilövésére alkalmas ágyúval és tarackkal rendelkeztek. A légvédelmet hadosztályonként 6-6 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú szolgáltatta, ehhez jött hadtestenként egy-egy 8 löveges légvédelmi tüzérüteg, ami összességében teljesen elégtelennek bizonyult. A repülőterek légvédelmét a repülőalakulatok saját légv. gépágyús egységei alkották.

A 2. magyar hadsereg összesen 184 páncélozott járművel rendelkezett, ám ezek közül csak 22 db modernnek nevezhető német Pz-IV. páncélos akadt. A többi páncélozott jármű nagy része (108 db) a németektől átadott, csehszlovák zsákmányból származó harckocsikból állt, melyek nem vehették fel a versenyt a korszerű szovjet T-34-esekkel. A 184 db jármű maradék részét könnyű harckocsik, páncél gépkocsik, páncélvadászok alkották. (Csaba páncélgépkocsik, Nimród páncélvadászok, Toldi könnyű harckocsik.) A repülőcsapatok kiszállítása több hetes késedelmet szenvedett az eredetileg tervezett július 10-hez képest, és szeptemberre sem sikerült a tervezett létszámot teljes mértékben elérni. Az 1. repülőcsoport 65 repülőből állt, köztük közel-, és távolfelderítők, vadászrepülők, bombázók, szállítógépek és futárrepülők. Az 57 gépből 26 db volt vadászgép (22 MÁVAG Héja, 4 Bü-131) és 18 db volt bombázó (14 db Ca-135bis, 3 db Bü-131, 1 db FW-58) A hadsereg csekély motorizált szállítókapacitással rendelkezett, annak ellenére, hogy a teljes honvédségi gépkocsipark kb. felét megkapták. 1942-ben egy német fronthadosztály kb. 400 tehergépkocsival és vontatóval rendelkezett, ezzel szemben egy magyar könnyű hadosztály csak kb. 25-30-cal). Szinte a teljes ellátás fogatokkal történt, ez azonban az orosz útviszonyok között inkább előny volt, mint hátrány.

A hadseregparancsnok: Jány Gusztáv. Forrás: arcanum.com

A hadsereg összlétszáma a frontra való kivonuláskor 207 500 főt tett ki, parancsnoka vitéz Jány Gusztáv vezérezredes volt, vezérkari főnöke Rakovszky György vezérőrnagy, majd később Kovács Gyula vezérkari ezredes. A katonai vezetés tisztában volt a felszerelés problémáival, azonban mindenki gyors német győzelemre, könnyű hadjáratra számított, illetve a szövetséges német hadvezetés ígéretet tett arra, hogy szükség esetén a hadsereget ellátja a legjobban hiányzó korszerű fegyverzettel. Ez utóbbira történtek is német erőfeszítések (pl. a leginkább hiányzó páncéltörő eszközök átadása). Elsősorban szállítási problémák miatt a németek saját csapataik ellátását sem tudták kielégítően megoldani, így érthető, hogy – a legjobb szándék mellett is – a szövetségesek támogatása megoldatlan maradt. További sajnálatos tény az is, hogy a magyar hadvezetés amennyire támogatta a hadsereg "lehető legjobb" felszerelését a kivonulás előtt, annyira "megfeledkezett" a hadsereg további ellátásáról az 1942-es év második felében. Az elhasználódott, nem megfelelő felszerelést nem pótolták, téli ruha nem érkezett megfelelő mennyiségben, a (javarészt tartalékos) katonákat, tiszteket bizonytalanságban tartották felváltásuk idejét illetően. Úgy tűnik, a magyar hadvezetés minden ellátási és harcászati probléma megoldását a németektől várta, és a 2. magyar hadsereg vezérkarának ismételt segélykérései süket fülekre találtak.

A fronthelyzet 1942-ben

A 2. magyar hadsereg július 6 és 10 közt érte el a Don vonalát (északon a 3.hadtest, középen a 4., délen a 7.hadtest), és megkezdődtek a hídfőcsaták a három nagyobb (Uriv, Korotojak, Scsucsje) és 5 kisebb orosz hídfő ellen. Ezek az oroszok korábbi visszavonulása során maradtak szovjet kézen, a Don folyó nyugati partján. A nyár folyamán zajló hídfőcsaták végére, 1942 szeptember közepére a magyar haderő összesen 25 ezer fős veszteséget szenvedett. A több mint 10% -os veszteség „fejében” viszont csak a korotojaki hídfőt sikerült visszafoglalniuk (augusztus 28-án). A magyar katonák legyengülve, élőerőben alaposan megfogyatkozva rendezkedett be védelemre a Don partján.

A Don folyó látképe egy német könnyűgéppuskás folyammegfigyelővel 1942 augusztusában. Forrás: arcanum.com

Ráadásul közben megszületett a szovjet-amerikai kölcsönbérleti szerződés (1942 júni 11) aminek hatása, vagyis a jelentősen jobb színvonalú orosz felszerelés bevetése is fokozta a magyarokra nehezedő nyomást. 1942 augusztus 20 –án repülőbalesetben meghalt Horthy István, ami megintcsak baljós előjelnek tűnt. A Don mentén magyarok által védendő arcvonal hossza jóval meghaladta a hadsereg létszáma által indokoltat: az ekkorra már jelentősen meggyengült hadseregnek kb. 200 km-nyi frontot kellett védenie, amelyen két erős szovjet hídfő is volt. Ennek következtében a kiépült magyar védővonal papírvékony volt, tartalékok, mélység nélkül (több szakaszon a védelem helyett gyakorlatilag csak folyammegfigyelést sikerült megvalósítani). Hiányoztak az eredményes védekezéshez szükséges (elsősorban páncéltörő) fegyverek. A védővonal gyengesége nem írható azonban kizárólag a rossz felszereltség számlájára: ilyen hosszú arcvonal merev védelme ilyen létszámú hadsereggel még jól felszerelt csapatok esetén is irreális lett volna. A védelem azon a feltételezésen alapult, hogy a szovjet erőket leköti a Sztálingrádi csata, és nem lesznek képesek támadó hadműveletekre. Az orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémákat okoztak. A téli felszerelés hiánya miatt sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és fűtés tömeges megbetegedésekhez vezetett. A -30-40 fokos hideg és a felszerelésbeli hiányosságok harccselekmények nélkül is súlyos veszteségeket eredményeztek.

A szovjet előretörés

A Sztálingrád elleni ostrom 1942 augusztus 20 –án kezdődött, és eleinte német sikereket hozott. Azonban az ostrom 90.napján, a város felett és alatt az oroszok áttörve a románokon, megkezdték a Paulus vezette teljes 6.,és a fél 4.német hadsereg bekerítését. A bekerített erők felmorzsolása 1942 november végétől 1943 február másodikáig tartott. 

Ami a doni magyar erők helyztét illeti: 1943 január 12 –én pedig kezdődött a szovjetek nagy voronyezsi támadása, melynek célja az volt, hogy minden délre eső német erőt elvágjanak. A magyarokat elérő Osztrogozsszk-Rosszos hadművelet a 40-ik szovjet hadsereg a sztorozsevojei (urivi) hídfőből indította el. A −30°C fokos hidegben, (a hadtest naplója –42 fokot rögzített) erős harckocsitámogatással megindult a szovjet támadás az arcvonal északi részén (az urivi hídfőből kitörve déli irányban) teljes meglepetésként érte a magyarokat.

Szovjet katonák a keleti fronton. Forrás: awm.gov.au

A hadsereg-parancsnokság kérte az arcvonal legdélebbi részén (az urivi hídfőtől távol) állomásozó Cramer-csoport bevetését. A németek ezt megtagadták (von Weichs azt gondolta, ez még nem az „igazi” támadás), és a Cramer-csoportból csak a német 700. páncélosköteléknek (27 elavult T-38-as és 9 rohamlöveg -szovjet források 60 páncélos és 60 lövegről tudnak) adott parancsot az ellentámadásra. Az urivi hídfőtől északra védekező III. hadtest is küldött erősítéseket, de ezek a nagy hó és hideg miatt nem értek oda időben. A páncélosok szintén elakadtak a behavazott utakon.

A térkép forrása: lazarus.elte.hu

Másnap a szovjetek további erőket vetettek be, és 10 km-es fronton teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A havas, nyílt terepen a kiépített állások hiánya miatt az első vonalból kiszorított honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, és visszavonulásba, helyenként menekülésbe kezdtek. Ezen a résen özönlöttek át a szovjet egységek, és északra kanyarodva a III. hadtest hátába kerültek. Január 14-én a scsucsjei hídfőből is kitörtek a szovjet csapatok, ezzel egyidejűleg a hadsereg déli szomszédja, a 8. olasz hds. ellen is megindult a támadás, amely gyorsan tért nyert, és az áttörő szovjet csapatok észak felé fordultak, a magyar arcvonal mögé.

Szovjet T-34 harckocsik. Forrás: 2worldwar2.com

Ekkor került sor a támadó szovjet T-34-esek és a 700. pc. csoport T-38-as harckocsijai közötti ütközetre, amely a német páncélosok súlyos vereségével végződött, a 36-ból 3 harckocsi és 3 rohamlöveg tudott visszavonulni. Január 15-re az arcvonal több darabra szakadt, több alakulatot teljesen bekerítettek (köztük a teljes III. hadtestet). A súlyos helyzet kialakulásában kulcsszerepe volt annak is, hogy Jány Gusztáv parancsnoksága betű szerint ragaszkodott a visszavonulást megtiltó hitleri parancshoz. Január 17-ére a hadsereg már felbomlóban volt. Hiába vetették most már be a Cramer-csoportot, a szovjetek megállíthatatlanul törtek előre, és már a hadsereg-főparancsnokságot fenyegették. Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. A késve bevetett Cramer-hadtest a szovjet előrenyomulást megakadályozni már nem tudta és maga is felmorzsolódott. A visszavonulást fedező 1. magyar páncéloshadosztálynak 10 nap után 500 katonája, 1 páncélosa és 1 rohamlövege maradt. A repülőcsapatokat az ilovszkojei reptéren bekerítették, ezek eszközeik felrobbantása után január 20-án gyalogharcban, súlyos veszteségek árán törtek ki nyugat felé.

A kép forrása: eloszekelyfold.ro

A hadseregtől elvágott és bekerített III. hadtest február 1-énkapott utasítást arra, hogy törjön ki északnyugati irányban, miközben a németek nyugat-délnyugat felé vonultak vissza. A III. hadtestnek ekkorra már nem volt élelmiszere, nehézfegyverzete, és puskánként alig 10 tölténye maradt. Végül a hadtestparancsnok (gróf Stomm Marcell) az alakulatot feloszlatta. A III. hadtest katonái kisebb csoportokban, ki a visszavonuló németeket követve, ki saját maga által talált úton próbált nyugat felé jutni. A február eleji létszámból (kb. 10-12000 fő) nagyjából 7000 honvéd jutott ki a gyűrűből. Stomm tábornok és törzse szovjet fogságba esett.

Hazatérés és veszteségek

A hatalmas veszteségeket szenvedett magyar egységek a kijevi összevonási területen keresztül jutottak haza. Ami a magyar veszteségeket illeti, sokáig nagyon szélsőséges adatok láttak napvilágot. A beérkezett veszteségi lajstromok több mint egy évig tartó feldolgozása után, 1944 május 15-én tették közzé a belső használatra szánt jelentésüket az 1941. június 25.-1943. december 31-i elszenvedett veszteségekről (ezeket a számsorokat az 1946-os béke-előkészítő anyagban is közölték). Eszerint a végső számadat: 142.699 fő. Közülük bizonyíthatóan elesett és meghalt 18.852 fő, a sebesültek és sérültek száma 40.551, 80.549 fő eltűnt (vélhetően szintén meghalt) 1747-en bizonyíthatóan hadifogságba estek. A 2: hadsereg vesztesége azonban ennél kevesebb, ugyanis ez a szám a folyamatosan kinn levő, megszálló erők veszteségét is tartalmazza, ami durván 5-6 ezer főre tehető. Tehát valószínűleg nem sokat tévedünk, ha a Jány Gusztáv vezette 2. hadsereg veszteségeit 120 000 főben állapítjuk meg. Ebből 100 000 a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el, vagy került hadifogságba. 

Német,olasz, magyar hadofoglyok menete 1943-ban. Forrás: hu.wikipedia.org

A 2.magyar hadsereg 1943 áprilisára ért haza, és került ideiglenesen elkülönítő táborokba. Májustól pedig megkezdődött a magyar hadsereg újjászervezése, vagyis a teljes hadosztályokból kialakított Szabolcs hadrend létrehozása. Bizonyos egységek viszont továbbra is elláttak megszálló feladatokat, bár ezek fogyatkozása miatt a fronton is mind többször kerültek bevetésre.

Bár 1943 január 24-én Jány Gusztáv még megfutamodással vádolta katonáit („A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét…” kezdetű hírhedt hadparancsában), de hat héttel később, - a körülmények alaposabb vizsgálata után - ezt a közleményét hatályon kívül helyezte, majd egy másik hadparancsában (1943. március 12. kelt 30. számú hadsereg parancs) már elismeréssel méltatta a magyar katonák bátorságát:

„A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban, de elérte azt, hogy ellensége is felmorzsolódott. … Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket. ..."

Akkor és ott, olyan körülmények között rendkívüli hősiességnek számított, hogy a halálra fagyott, kimerült és rosszul felszerelt magyar katonák szembeszálltak a sokszoros túlerőben lévő szovjet vörös hadsereggel. 

Géza fejedelem a Képes Krónikában. Forrás: hu.wikipedia.org

Géza fejedelem akinek édesapja Taksony vezér, édesanyja pedig Emese hercegnő volt (a bessenyő Tonuzoba vezér lánya) 972-ben került a magyarság élére és 997-ig vezette népünket. Uralkodási időszaka a magyar történelem egyik legnehezebb korszakára esett, amikor a magyarságot ellenségként és idegen, pogány, ázsiai hordaként kezelte a keresztény Európa. Az ellenséges viszony alapját legfőképp az a tény adta, hogy a magyar törzsek ekkor már közel egy évszázada (a 862-es legelső európai kalandozó hadjárat óta) fosztogatták intenzíven és sikerrel a kontinens településeit, kolostorait és templomait. Az európai fenyegetések másik elemét pedig a kereszténység elutasítása jelentette, vagyis az a kialakult helyzet, hogy Európa keleti peremén tartósan berendezkedett egy harcos ázsiai nép, mely bevételeit és fennmaradását is Európa állandó kirablására építette.

A magyar - európai viszonyt alapjaiban forgatta fel I. Ottó német király Rómában történő császárrá koronázása 962 február másodikán, mely szertartással Német-római Birodalom élére került. Az új európai vezető alaposan ismerte már a magyarokat, hiszen német királyként sokat harcolt velük. Erre volt példa az augsburgi vagy Lech-mezei csata 955-ben, amikor vereséget mért Bulcsú és Lél vezérek seregére (sőt a csata végén mindkét magyar törzsi vezetőt elfogatta és kivégeztette). Géza levonta tehát a következtetéseket a vereségből a 972-es hatalomra kerülésekor, amikor édasapja, Taksony halála után elfoglata a fejedelmi széket. 

Géza ráébred arra, hogy a magyarság csak akkor maradhat fenn, ha beilleszkedik Európába, amihez elengedhetetlen a kereszténység felvétele. Döntése azért volt nagyon fontos, mert ha nem így határoz, akkor a magyarok azon népek sorsára jutnak, akik azóta eltűntek, mert nem vették fel a kereszténységet mint a szkíták, hunok, avarok, besenyők. A kereszténység azonban a korabeli Európa "közös nevezőjeként" sokkal többet jelentett hitbéli kéréseknél. Egyszerre volt vallás, életmód, értékrend, nyelv, adózás és közigazgatás. A kereszténység felvételével mind 6 említett tényezőben változtatnunk kellett. 

Géza és Sarolt gyermekének Vajknak a megszületése a Képes Krónikában. Forrás: hu.wikipedia.org

A magyar fejedelem 973-ban elküldte tehát követeit a quedlinburgi birodalmi gyűlésbe, ahol a Német Római Császárság uralkodója I. Ottó és a pápa (II. Szilveszter) előtt kinyilvánította, hogy népe szeretne beilleszkedni Európába és ennek bizonyítékaként felveszik a kereszténységet! Megkezdődött a magyar népesség nyugati hittérítőkkel való kereszténységre térítése. (Ekkoriban történt a Pannonhalmi bencés kolostor alapítása is: 996-ban.) 

Géza harmadik fontos döntését fiának Vajknak a megkeresztelése jelentette (István néven). Ezzel mind Európa mind pedig saját népe számára megüzente, hogy nagyon is komolyan gondolja a keresztény út kiválasztását a magyarság számára.

A magyar vezető negyedik lényeges döntése a rokoni kapcsolatra lépés volt a bajor herceggel Liudolf Henrikkel (aki később II. Henrik néven lesz majd császár). A kapcsolatot a Liudolfokkal egy fontos esküvő hozta tető alá: amikor István elvette Henrik húgát Gizellát 996-ban a bajorországi Scheyern apátságban (bár sok helyen a kölni dóm szerepel az esküvő helyszíneként). Henrik egyébként 895-től lett bajor herceg, 1002-ben már német király, 1014-ben pedig német-római császárrá koronázták.

Magyarok a X. században. Forrás: arcanum.com

Noha Géza Veszprémben apáca-zárdát építtetett és Magyarország első templomát is neki köszönhetjük Székesfehérvárott a mai székesegyház előtti téren (Fehérvári négykaréjos templom, Szent Péter és Szent Pál templom), ő maga soha nem vette fel a keresztény vallást. Az említett fehérvári területen egyébként feltáró ásatások kezdődtek (nem csak 1971-ben de 2014-ben is), az ott létesült templom és királyi vár felkutatására, melyekkel vélhetően a fejedelem sírját is megtalálnánk. Géza uralkodása utolsó szakaszában látott az esztergomi vár megépítésének, melyet aztán fia, István fejezett be. A magyar történészek még ma is megosztottak abban a kérdésben, hogy Géza fejedelem 997 február 1-én bekövetkezett haláláig vagyis a fejedelem saját korában még Székesheférvár vagy már inkább Esztergom jelentette e inkább az uralkodói központot. (Egyáltalán 997-ben volt e királyi palota Fehérváron?)

Géza fejedelmünk döntései, főleg a posztban említett 4 kulcsfontosságú politikai fordulat (a kereszténység felvétele, a quedlinburgi tanácskozáson való részvétel, Vajk megkeresztelése és a házassági kapcsolat a bajorokkal) új pályára állította a magyarság jövőjét: Európa befogadott bennünket és megkezdődhetett a Magyar Királyság megteremtésése, majd erős közép-európai hatalommá válása. De mindez már fiának Szent Istvánnak a közreműködésével zajlott.

Az Artifex kifejezés latinul alkotót vagy tervezőt jelent, olyan személyt aki a dolgok mögött húzódó összefüggéseket keresi, olykor tanulmányok, új tartalmak létrehozásával vagy a múltbéli események elemzésével. A régmúlt időkben olykor történetírót, történészt is jelentett.